A TV2 megint belefutott egy pofonba

Felmondott az a riporter, akit Juhász Péterre uszítottak. Itt vannak az okok.

Új fejlemény, felmondott az a riporter, akit a lejjebb részletezett feladattal bíztak meg. Indoklásában azt írta, hogy nem akar részt venni Juhász Péter lejáratásában.


Korábban írtuk

A hétvégén bejárta az interneteket a videó, ami Juhász Péter és a tv2 riportere közti szócsatáról készült. A lényeg, hogy miután Juhász Péter, az Együtt társelnöke vagyonvizsgálatot kezdeményezett Orbán Viktor ellen, és feltárta Rogán Antal belvárosi ingatlanbizniszeit, a Fidesz ocsmány lejáratókampányt indított ellene.

Ebben lelkes partnerre találtak az Andy Vajna tulajdonába került TV2-ben. Miközben a Fidesz azt kutatja, hogy Juhász Péternek honnan van pénze budai albérletének kifizetésére, a kertévé "tényfeltáró" anyagokat készít Juhászról. Ennek része volt, amikor elmentek Juhász bérelt lakásához, de az ott készült teljes videó inkább rájuk ütött vissza.

A csatorna nem adta fel, még a hétvégén folytatni akarták a lejáratást. Amikor még létezett az Együtt-PM, annak egyik vezetője, Torsa Mátyás olyan kijelentéseket tett, amit a TV2 úgy fordított le, hogy Juhást Péter pénzügyi visszaéléseket követett el. Ezt és a többi vádat Juhász tegnap egy fideszes sajtótájékoztatón cáfolta.

Közben a csatorna egyik riportere levelet írt Torsának, a válasszal azonban nem fognak dicsekedni:

Forrás: Facebook / Torsa Mátyás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet