Júniustól már nem jár bértámogatás

De kamatmentes kölcsönt még lehet igényelni.

Az adómentességek és a bértámogatások május 31-ig járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek, de június 1-től még számos intézkedés, így például a kedvezményes áfa az elviteles ételre és a kamatmentes gyorskölcsön is tovább segíti a családokat, a lakosságot és a vállalkozásokat – tájékoztatott Tállai András.

Májusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint. Az intézkedés összességében csaknem 30 milliárd forintot hagyhat az érintetteknél.

Május 31-ig még igényelhető az ágazati és a kutatás-fejlesztési bértámogatás is, amelyből a kormányhivatalok május 8-ig már több mint 84 milliárd forintot utaltak ki.

Tállai András kiemelte, hogy a vendéglátásban tevékenykedőket május 31-ét követően is segíti az, hogy továbbra is a legalacsonyabb, 5 százalékos általános forgalmi adót kell felszámítani az elvitelre vagy házhoz szállítással értékesített ételre és italra. Az intézkedés a november 14-i bevezetése óta már több mint 10 milliárd forintot hagyott az érintetteknél.

Az akár 10 millió forint hitelösszegig elérhető kölcsönt már nemcsak a járvány leginkább sújtotta ágazatokban tevékenykedő kis- és középvállalkozások vehetik igénybe, hanem azok a kisvállalkozások is, akiknek az árbevétele a járvány miatt jelentősen lecsökkent.

Azoknak a kisvállalkozásoknak, egyesületeknek is nagy segítséget jelenthet a gyorskölcsön, amelyeknek a tavalyi árbevétele nem haladta meg a 100 millió forintot, és az minimum 30 százalékkal alacsonyabb, mint a 2019-es volt, valamint átlagos állományi létszáma nem haladta meg a 25 főt – magyarázta az államtitkár. Május 18-ig 5800 igénylés érkezett 47 milliárd forintot meghaladó összértékben.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek