December 31-ig fejenként 500 ezer forintot kapnak, hivatalos elnevezéssel „rendvédelmi különleges közszolgálati juttatásban” részesülnek a belügyminiszter irányítása alatt lévő szervezetek hivatásos jogviszonyban álló dolgozói – közli a propeller.hu az ATV-re hivatkozva, akik viszont a Zsaruellátó Facebook-posztjával teszik ugyanezt.
A Zsaruellátó szerint a hírt több forrásból megerősítették, de sok hozzászóló hitetlenkedve fogadta, többek között azt írják, majd akkor hiszik el, ha a számlájukon lesz a pénz. Van, aki szerint csak azért "etetik" a rendőröket, hogy ne szereljenek le január 1-jével. A 24.hu szerint a rendőri vezetőket országszerte értesítették arról, intézkedjenek a kifizetések előkészületeiről, az utasítás elkészült.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!