Kálmán Olga szerint Semjén Zsolt úgy rántotta magára a Szőlő utcai ügyet, mint egy "pancser bűnelkövető”

A DK politikusa a Parlamentben kérdezte a miniszterelnök-helyettest, aki válaszul csak annyit mondott, a "zsoltibácsizás" egy ártatlanul megtámadott ember szimbóluma.

A Szőlő utcai üggyel kapcsolatban kérdezte Kálmán Olga hétfőn a Parlamentben Semjén Zsoltot. A Telex tudósításából kiderül, a DK országgyűlési képviselője szerint a miniszterelnök-helyettes "önként házhoz… amiért házhoz szoktak menni”. A képviselő arról beszélt, Semjén Zsoltnak fel kellett volna szólalnia korábban is a gyermekvédelem miatt, de ezt nem tette meg. Szerinte Semjén magára rántotta a Szőlő utcai ügyet, mint egy „pancser bűnelkövető”, majd arról beszélt, őt csak az érdekli, hogy ki volt az, aki 10-12 éves gyerekeket erőszakolt meg.

Kálmán szavaira a miniszterelnök-helyettes reagált. A KDNP elnöke szerint a kormány csak az elmúlt héten többet tett a gyermekvédelemért, "mint ön, Arató Gergely vagy Dobrev Klára egész életükben együttvéve”, majd arról beszélt, a "zsoltibácsizás" valójában az ellenzéki párt politikai terméke - tehát úgy véli, nem egy emberről van szó. Semjén hozzátette, ez az ügy egyrészt egy ártatlanul megtámadott ember szimbóluma, az ellenzék esetében pedig az aljas és sunyi rágalmazás, a gátlástalanság szimbóluma.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet