A Fürdőszövetség közgyűlésén két elnökjelölt, a győri és az agárdi fürdőt igazgató Kovacsics Imre, illetve Kántás Zoltán, a Sárvári Gyógyfürdő igazgatója közül választhattak. A névtelen szavazás végeredményeként a tagok Kántás Zoltánnak szavaztak bizalmat a következő nyolc hónapra, mivel a négyévente esedékes teljes körű tisztújítás jövő tavasszal lesz.
Miután a Debreceni Gyógyfürdő fürdőszolgáltatási divízióját vezető Holléry Tibor lemondott a szövetségben betöltött alelnöki tisztségéről, új alelnököt is terveztek választani a közgyűlésen, azonban a három jelölt közül egyiknek sem sikerült megszereznie a szavazatok 50%-át plusz egyet, így ez a pozíció betöltetlenül marad jövő májusig – írja a turizmus.com.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!