Kapitány István, a Shell korábbi alelnöke lesz a Tisza párt kormányzati felkészülésének gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője, jelentette be Magyar Péter szombaton délelőtt.
A pártelnök azt írta, Kapitány az "év első nagy igazolása".
Kapitány István a Shell korábbi alelnöke, két gyermek édesapja, aki 38 éve él boldog házasságban. Karrierjét Magyaroroszágon kezdte, majd Németországban, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban töltött be vezető pozíciókat a Shellnél. A világ egyik legnagyobb globális vállalatának vezetőjeként 85 országban 45000 kereskedelmi egységet és félmillió munkavállalót irányított.
Eközben Magyarországon is szerepet vállalt: a Menedzserek Országos Szövetségének 2020 és 2025 között volt az elnöke.
A Shell és a Ferrari 76 éves együttműködésének köszönhetően szoros kapcsolatot ápolt a vörös ördög fejlesztőivel és Forma 1-es pilótáival, köztük Michael Schumacherrel. Büszke rá, hogy a Shell egyik legsikeresebb termékét a V-Powert Magyarországon fejlesztették ki. A világ számtalan üzleti és politikai vezetőjével ápol szoros kapcsolatot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!