Kapu Tibor is elmegy Kötcsére

"Az tény, hogy negyven év után jutottunk vissza az űrbe, és ez a kormányzat volt az, aki az ebben rejlő lehetőségeket felismerte”.

Kapu Tibort meghívták a kötcsei piknikre, ő pedig elfogadta a meghívást, mondta el az űrhajós abban az interjúban, amit a Telexnek adott.

- Ennek pedig az az oka, hogy ahova hívnak, ahol van lehetőségem, hogy az űrkutatást népszerűsítsem, oda szeretnék elmenni pártpolitikától és minden egyébtől függetlenül – mondta erről. Kapu szerint „amit létrehoztunk a Hunorral, az az én olvasatomban mindenképpen politikán fölül áll. Én politizálni nem fogok, nincsenek pártpolitikai és hasonló vágyaim, viszont a miniszterelnök meghívott, ő Magyarország választott miniszterelnöke, én egy kiválasztott űrhajós vagyok, szerintem egészen természetes, hogy beszélünk, és ha meghív egy ilyen rendezvényre, elmegyek.”

Kapu Tibor is ott lesz Kötcsén
MTI

- Megmondom őszintén, sokat nem tudok a kötcsei piknikről, az én szememben ez kvázi a miniszterelnök személyes csapatépítője. Ha ilyen helyre elmegyek, akkor nem azért megyek, hogy politizáljak, az teljesen egyértelmű. Minden magyart képviselek, nem kettő millió magyar, nem tízmillió magyart, hanem tizenöt millió magyart – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy ha egy másik politikai erő hívná el egy olyan rendezvényre, ahol beszélhet az űrkutatásról és a tudományról, elmenne-e, azt válaszolta a Telexnek, hogy „ilyen megkeresés még nem érkezett, de ezen a hídon majd átmegyünk, ha odaérünk. Zsigerből biztos, hogy nem mondanék nemet csak azért, mert egy másik politikai erő szervezi. Az tény, hogy negyven év után jutottunk vissza az űrbe, és ez a kormányzat volt az, aki az ebben rejlő lehetőségeket felismerte”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet