Karanténkötelezettség nélkül mehetnek haza szavazni és térhetnek vissza a Magyarországon élő kárpátaljaiak

Vannak felülírható szabályok.

A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson, hogy ne dönthessenek a kárpátaljai magyarokról a kárpátaljai magyarok nélkül – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter bejegyzésében úgy fogalmazott: újabb fontos választás lesz vasárnap a határon túl élő magyarság szempontjából. Reményeit fejezte ki, hogy az ukrajnai önkormányzati választáson minél több magyar leadja a szavazatát, hiszen csak így biztosítható, hogy a jövőben is legyen beleszólásuk saját közösségük jövőjének alakításába.

Egyetlen magyar szervezet, a KMKSZ indul a Kárpátaljai Megyei Tanácsba való bejutásért, és rossz lenne, ha a magyarok megyei szintű képviselet nélkül maradnának. Hozzátette: Beregszászon Babják Zoltán polgármester remek munkát végzett, jó lenne, ha folytathatná.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, azok a kárpátaljaiak, akik Magyarországon tartózkodnak, hazamehetnek szavazni, és visszatéréskor mentesülnek a karanténkötelezettség alól, a könnyebb átjutás érdekében pedig ismét üzemel a barabási határátkelő. - írja az Index.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek