A karnevál áldozata az a nyomorult polgár, aki balszerencséjére a belváros kellős közepén lakik, s ott is csak - mivel nem vitte igazán sokra - szűkös betonkalitkában, esetleg nagyobbacska téglaketrecben pergeti egymásra az éveket, figyelgeti, hogyan jár el az idő.
Szakadatlan lárma, finom por
A polgárnak persze elege van az év minden szakában, hiszen - mert történelmileg így alakult - az ő utcáján halad keresztül az összes városba tartó, s az onnan kifelé igyekvő szárazföldi jármű: személyautó, teherautó, kismotor, nagymotor, munkagép, traktor, tricikli, bicikli, minden a világon.
A polgár gyakran érzi úgy, hogy előbb-utóbb megbolondul a gépek szakadatlan, fülsiketítő lármájától, s vénségére, vagy még előbb az elmeháborodottak otthonában végzi, de valahogyan, ha kínkeservvel is, még bírja.
Az utcájában tonnaszám szálló, láthatatlan, finom port is különösebb megrázkódtatás nélkül nyeldekli évtizedek óta, legfeljebb akkor csodálkozik el, hogy még mindig életben van, amikor két-háromnaponta félvödörnyi, koromfekete, bársonyos tapintású anyagot söpröget össze az erkélyén.
Lelkes üzletemberek
Aztán, afféle ráadásként ott vannak a lelkes, ki tudja, miben bízó üzletemberek, akik szintén tesznek arról, hogy a polgár lehetőleg minél rövidebb ideig tartózkodjon ezen a földön. Ezek az emberek - amióta világ a világ - üzlethelyiségeket alakíttatnak át polgár lakása alatt, mellett, fölött, mindenütt, ahol egy kis odút, üreget, parányi lyukat találnak.
Fúrnak, faragnak, kalapácsolnak, dörömbölnek, közfalakat döntenek halomba a dolgozók éjjel és nappal, minden időben. Ha végeztek, már jönnek is az üzletemberek, kicsit árulgatnak ezt-azt, hogy aztán egy-két hónap múlva végérvényesen csődbe menjenek, s odébb álljanak, más, ugyancsak bizakodó üzletembereknek átadva a terepet.
Így tengeti hát idegőrlő életét minden esztendőben a polgár, mígnem beköszönt a csúcsok csúcsa, a nagyrendezvény, a karnevál, ami - ahogy mostanában mondják - mindent visz. A polgár akkor szembesül először azzal, hogy elérkezett a minden eddiginél borzasztóbb megpróbáltatások ideje, amikor a karnevál szervezői apró szórólappal kedveskednek neki.
Jönnek a mesterek
Arról értesítik a minden apró részletre ügyelő illetékesek, hogy lakónegyedét nemsokára lezárják, ezért - ha akar - ekkor és ekkor, lakcímkártyájával, gépjárműve forgalmi engedélyével fáradjon el ide és ide, behajtási engedélyének kiállítása végett.
A polgár így is tesz, noha jól tudja, hogy autóval ezután napokig sehova sem mehet, nem ugorhat el horgászni, nem látogathatja meg a vidéki nagymamát, de nem száguldhat be a kórházba sem esetlegesen megbetegedő családtagjával vagy a szomszédban lakó öreg nénivel, mert áthatolhatatlan lesz a tömeg. Most még nem az, de a magát egyszerűen csak gettólakónak tituláló ember jól tudja, hogy nemsokára az lesz.
S valóban, nem kell sokat várni, s az utcában megjelennek a mesterek, akik fából való kis kulipintyók regimentjével hintenek tele minden talpalatnyi helyet, újra csak ízzé-porrá kalapálva, szanaszét fúrva, darabokra fűrészelve a nyomorult polgár agyát.
Éjszakai rendezkedés
Azután előszivárognak a kereskedők, a lacipecsenye-sütők, az italárusok, a legkülönfélébb kézművesek, s egyéb kalmárok, hogy a polgár maradék ép elméjét még megrágják egy kicsit jókedvű, jó hangulatú éjjeli rendezkedésükkel.
Az úgynevezett diadalívet, és a karnevál semmihez nem fogható eseményeit kivetítő LED falat is magától értetődően a polgár erkélyének közvetlen közelében építik fel, s a szerencsétlen ember úgy érzékeli, hogy a munkálatok az ő nappali szobájában zajlanak.
Olykor arra eszmél - s ettől már maga is megrendül -, hogy készségesen ugrana valamelyik kinti mester utasítására, aki szegszöget, csavarhúzót, villáskulcsot parancsol.
Óbégató részegek
Nehezek ezek az idők, de nem lesznek könnyebbek a későbbiek sem, amikor elözönli az utcát a szórakozni vágyó emberek és a kellő alapossággal kiválogatott művészek hada. Hömpölyög, árad, morajlik majd a tömeg, puskások durrogtatnak, dobosok dobolnak, zenekarok, lemezlovasok bömbölnek fáradhatatlanul, megállás nélkül, a polgárnak egy percnyi békéje nem lehet.
A hosszú búcsú idején az éjszakai nyugodalom is csak vágyálom, akkor meg boros, részeg városlakosok és turisták óbégatnak eszeveszetten a környéken, néha tele vagy üres üvegek csattannak szét az úttesten, s gyakran megesik az a csúfság is, hogy tántorgó mulatozók próbálják meg mindenáron levizelni a polgár házának falait.
A polgárnak étvágya sincs, ha meg mégis lenne, hamar elnyomná azt a lakásába megakadályozhatatlanul beszivárgó bűz, a közeli pecsenyesütők agyonégetett étolajának, olcsó zsírjának szaga, apró kemencéinek, tűzhelyeinek maró füstje.
Ki kell bírni
Így múlatja tehát idejét a nagy búcsú napjaiban a belvárosi polgár, tehetetlenül, kiszolgáltatottan, hányattatásaiba végérvényesen beletörődve. Tisztában van vele, hogy panaszkodnia teljességgel hiábavaló, hiszen a városvezetőség valamikor régen erőteljesen a tudtára adta, hogy neki ezt a pár napot ki kell bírnia, ha törik, ha szakad.
Egyes cinikus, a város előkelő villanegyedeiben élő felebarátai, ismerősei - az előbbiekkel mélységesen egyetértve - ráadásul azzal is ingerlik olykor-olykor, hogy ha ennyire finnyás, érzékeny fráter, ha ilyen anyámasszony katonája, hát tetszett volna máshol lakást vásárolni.
A polgár csak legyint ezekre a megjegyzésekre. Visszavághatna azzal, hogy neki nem csak ezt a pár napot kell elviselnie, hanem sokkal többet is, hiszen lassacskán már minden nagyrendezvényt a belvárosban tartanak Szombathelyen.
S ha így megy tovább, előbb-utóbb azt is megérjük, hogy még a vándorcirkuszok is a Fő téren vernek tanyát, ott bőghet az oroszlán, vihoghat a majom, bohóckodhat a bohóc.
Nincs menekvés
Jól szituált felebarátainak, egynémely városvezetőnek meg azt mondhatná a polgár, hogy ne féljetek, megtanulnátok, mi fán terem a hajlíthatatlan, az acélos türelem, ha egyszer a ti környéketeken, valamelyik villanegyedben rendeznék meg a drágalátos karnevált. Persze a polgár nem vág vissza, nem mond semmi ilyesmit. Minek is mondana.
Teljesíti inkább, amit ráróttak a különös elöljárók, kibírja a megpróbáltatásokat. Védekezik is azért valamennyire, ideje java részét külvárosi kerthelyiségekben tölti az ominózus napokban, gyakran más karneváli áldozatokkal együtt.
Elbeszélgetnek, fröccsözgetnek, sörözgetnek ilyenkor a sorstársak, s egyre azon törik a fejüket, hogyan menekülhetnének meg. Épkézláb ötlet azonban nemigen jut eszükbe, legfeljebb a lottójáték.
Kedves karneváli mulatozók! Fergeteges szórakozásotok közepette gondoljatok néha a karnevál áldozataira, hősi élőire!
