A Weöres Sándor Színház közleménye
Váratlan események miatt a Vígszínház igazgatónőjének, Eszenyi Enikőnek az évadkezdés előtt rendkívüli problémákat kell megoldania: beugrásokat megszervezni és néhány ponton módosítani a repertoárt. Ezért őszinte sajnálatára nem tud részt venni a készülő Átváltozások című előadásunk létrehozásában. Nehéz szívvel, de megértéssel vesszük tudomásul a művésznő döntését. Ezt kérjük kedves Nézőinktől is.
Eszenyi Enikő pótlására a Weöres Sándor Színház művésznője Németh Judit vállalta a beugrást, aki már csatlakozott is a próbákhoz.
A tervezettől eltérően az augusztus 24-i (péntek) Császárok napja, illetve az augusztus 25-i (szombat) Átváltozások című előadások 18.00 óra helyett 17.00 órakor kezdődnek majd, így kedves nézőink nem maradnak le a 19.00 órakor kezdődő karneváli felvonulásokról sem.
Weöres Sándor Színház
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!