A tavalyi évben összesen 1808 darab nagy kormoránt – más néven kárókatonát – lőttek ki a Balaton körül engedélyezett helyszíneken, valamint tógazdaságokban, írja a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.
Az állat egy világszerte elterjedt vízimadárfaj, amelyet főleg nagy étvágya és halpusztító szokásai tettek ismertté. A csapatban halászó madarak ugyanis akár pár óra alatt visszafordíthatatlan károkat képesek okozni a halállományban. A korábbi statisztikák alapján készült számítás szerint egy átlagos évben itthon mintegy háromezer tonna halat falnak fel a kormoránok. De a legnagyobb kárt nem is az elfogyasztott mennyiség jelenti; a csapatban vadászó kormorán nagyon sok halat sebesít meg, mire a saját táplálékát megszerzi.
A társaság szerint a Balaton partvonalán tavaly még csak 4 helyszínen kaptak engedélyt az illetékes természetvédelmi hatóságtól. Ezeken a helyeken a vonuló madarakat a téli időszakban lövik ki november 1. és március 31. között. A fenti összesített számból 218 db volt, amit a Balaton-parton sikerült elejteni, a többi 1590 db-ot a tógazdaságaikban, ahol egész éven át van lehetőségünk gyéríteni.
Mint írják, 2021-ről 2022-re csökkentették a kilövésre engedélyezett éves kvótát. Viszont most már a Balatonon nem csak a 4 korábbi helyszínen, hanem a teljes partvonalon megkapták az engedélyt a kilövésükre. Egyedül a nyílt vízről nincs lehetőségük lőni.
A gyérítéseket folyamatosan végzik, ugyanakkor felhívták a figyelmet rá, hogy a kis kárókatona védett faj, amelyre nincs lehetőség kilövési engedélyt adni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!