Idén is gyerekek díszítették a tűzoltók karácsonyfáját

Emelőkosárból is.

Az Aranyhíd EGYMI oktatási intézmény negyven diákja segítette idén is, hogy a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság épülete előtt álló fenyőfa karácsonyt váró formájába öltözzön december 6-án. Hagyományosan, immár negyedik alkalommal látogattak el a diákok és tanáraik, hogy az iskolában lévő szakkörön a saját kezűleg elkészített dobozaikat a szombathelyi tűzoltókkal közösen elhelyezzék a laktanya előtt lévő fenyőfára. A bátrabbak emelőkosaras tűzoltó gépjármű segítségével jutottak fel a magasba és helyezték el a díszeket a fenyőfán. Aki félénkebb volt, az a lenti ágakra aggatta fel a dobozokat. A diákok a tűzoltókkal való közös díszítést követően aztán megtekinthették a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltó gépjárműveit.

Gyerek a magasban
karasztrófavédelem

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek