Katonák is fertőtleníteni fogják az iskolákat az őszi szünetben

De lehetséges, hogy a tanároknak is segíteniük kell a takarításban.

Fontos, hogy az iskolákban a szünet alatt kerüljön sor ismételten egy alapos nagytakarításra, fertőtlenítésre, az október hónapra a közelmúltban kiszállított fertőtlenítőszerek ezt a célt is szolgálják – olvasható abban a Népszava birtokába jutott levélben, amit a napokban Kásler Miklós emberi erőforrás minisztertől kaphattak kézhez az iskolaigazgatók.

A levél arra nem tér ki, pontosan kiknek kell a fertőtlenítő nagytakarítást elvégezniük az október 23-ától november 1-jéig tartó őszi szünetben, de mivel több intézményben sincs megfelelő számú takarítószemélyzet, ezért a lap szerint feltételezhető, hogy a pedagógusoknak is be kell segíteniük.

Azokban az iskolákban, ahol „visszatérő jelleggel kellett járványügyi intézkedéseket foganatosítani”, a Magyar Honvédséget is bevonják a munkába – ígéri a miniszter.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek