Egyre kevesebb a katonakorú férfi a népességfogyás miatt, ezért a honvédelmi miniszter megemelné a hadkötelezettségi korhatárt – derül ki a miniszter által benyújtott javaslatból. Az új szabály szerint
50 éves korig tartana a hadkötelezettség.
Jelenleg 40 év a felső korhatár, a módosítással mintegy 850 ezer emberrel növelnék a hadkötelezettség alapján behívhatók számát.
A törvényjavaslatnak van még egy fontos pontja: különválasztanák a honvédség közigazgatási és katonai feladatait. Így a Honvéd Vezérkart kiszerveznék a Honvédelmi Minisztériumból, és önálló szervezetként működne. A minisztérium így nem lenne a Magyar Honvédség része, és az államigazgatási feladatokat látná el, a katonai feladatokat az önálló szervezetként működő, a vezérkarból létrejövő Magyar Honvédség Parancsnoksága látná el.
Ennek következménye lenne, hogy a honvédelmi miniszter csak irányítaná a Magyar Honvédséget, a Magyar Honvédség parancsnoka pedig vezetné azt.
Ezen felül az önkéntes tartalékos szolgálatvállalást a honvédelmi szolgálati díj kiterjesztésével, valamint részükre pótlék megállapíthatóságának törvényi megalapozásával kívánják ösztönözni.