Kedden végre elkezdik felújítani a szombathelyi Márton Áron utcát

Előreláthatólag két hónapig tartanak majd a munkálatok és forgalomkorlátozás is lesz.

Még az év elején merült fel először a közgyűlésen, hogy már nagyon ráférne a szombathelyi Márton Áron utcára a felújítás, méghozzá annak kapcsán, hogy a nagy forgalom és a gyorshajtók miatt lassítani kellene a forgalmat a Kárpáti Kelemen utcában. Aztán márciusban újra előjött a téma, de Ipkovich György (Éljen Szombathely) azt javasolta, hogy addig ne építsenek forgalomlassító járdaszigeteket a Kárpáti Kelemen utcában, amíg fel nem újítják a Márton Áron utcát.

Meg is fogadták Ipkovich tanácsát és most végre eljött az idő. A szombathely.hu-n közzétett közlemény szerint június 4-én, kedden hozzálátnak a ramaty állapotban lévő Márton Áron utca felújításához, ami uniós támogatásból valósulhat meg. 950,0 méteren szélesítik az útburkolatot és megerősítik a burkolatalapot is.

Mészáros D. Zsolt

I. ütemben az Ernuszt Kelemen utca és Kilátó utca közötti útszakasz teljesen lezárásra kerül. A munkálatok időjárástól függően előreláthatólag két hónapot vesznek igénybe. Ez idő alatt a munkaterületre az ingatlantulajdonosok részére a ki és bejutást hétköznapokon 17.00 – 7.00 közötti időszakban tudja a Kivitelező biztosítani. A remix burkolatalap és aszfaltburkolat építés idején bizonyos ingatlanok gépkocsival nem lesznek megközelíthetők, erről külön tájékoztatást ad a Kivitelező

– olvasható a közleményben.

A forgalomkorlátozás az Orgona utcai kereszteződéstől a Kilátó utcáig érinti a Márton Áron utcát.

Google Maps

Ez után pedig elkezdődhet majd a Kárpáti Kelemen utca felújítása is. Ahogy azt május elején megírtuk, az április végi közgyűlésre készített anyagban az szerepel, hogy az ügy kapcsán meg kellett vizsgálni a járdák és a csapadékvíz-elvezetés kiépítését is a forgalomlassítás mellett. Kiderült, hogy új gerincvezetéket kellene építeni a meglévő csatornaszakaszok átépítésével, a későbbiekben ide lehetne rákötni a Rigóvölgyi úton kiépítendő csatornarendszert, és az Árpád út – Kárpáti Kelemen út közötti terület nyílt árkait is. Mindez nagyságrendileg egymilliárd forintba kerülhet majd.

Kárpáti Kelemen útviszonyok
Ilyenek az útviszonyok a Kárpáti Kelemen utcában. Még több képért kattints!
Mészáros D. Zsolt
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet