Keddtől csak maszkban mehet az OTP-be

Szeptember 1-től léptet életbe új koronavírus-szabályokat a pénzintézet.

Bár jelenleg is plakátokkal, feliratokkal figyelmeztetnek a maszkviselésre az ügyféltérben, keddtől – a boltokhoz hasonlóan – kötelező lesz a maszk viselése az OTP Bank fiókjaiban – írja a Portfolio . Ez azt jelenti, hogy a dolgozók megkérik az ügyfeleket, vegyenek fel maszkot – a személyes azonosítás kivételével – a teljes ügyintézési folyamathoz. A maszk használata hat év feletti gyermekeknél is kötelező lesz.

Már számos megelőző intézkedést tettek: plexifal választja el az ügyfelet az ügyintézőtől, gyakrabban takarítanak, figyelnek a megfelelő távolságtartásra. A bejáratnál továbbra is megmaradnak a kihelyezett kézfertőtlenítők. A fiókokban átlagosan a korábbi ügyfélszám 75 százalékát mérik a vírus kitörése óta, a bank szerint ez azt jelenti, hogy azok közül, akik korábban fiókba jártak, már 25 százalék online intézi ügyeit.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek