Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

"A magyar államigazgatásban, az Európai Bizottságnál, a versenyszférában és a civil szektorban szerzett sokoldalú gyakorlata a biztosíték a hazai klímastratégia megerősítésére" - írja Gajdos László miniszter.

"Kelemen Ágnes környezetgazdász negyedszázados éghajlatpolitikai tapasztalattal veszi át a terület irányítását. A magyar államigazgatásban, az Európai Bizottságnál, a versenyszférában és a civil szektorban szerzett sokoldalú gyakorlata a biztosíték a hazai klímastratégia megerősítésére" - jelentette be Gajdos László élő környezetért felelős miniszter.

Kelemen Ágnes
Gajdos László - Tisza/Facebook

A miniszter szerint Kelemen Ágnes széles körű nemzetközi és hazai rálátása a záloga annak, hogy az Élő Környezetért Felelős Minisztérium modern, tudományos alapokon nyugvó válaszokat adjon a vízhiány és a klímaválság kihívásaira.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet