Parkoló vagy biciklipálya lesz a Kelemen-major helyén

A szombathelyi Parkerdő szélén álló épületet balesetveszély miatt bontották le.

Még az ünnepeke előtt jött egy olvasói levél, azzal az információval, hogy a Parkerdő széléről eltűnt az egykori Kelemen-major. Elmentünk, megnéztük, valóban nincs meg az épület.

Így nézett ki két éve az épület
szombathelyisetak.blogspot.hu

A Kelemen-major az 1870-es években épült, egy 1957-es katonai térképén és klaszterfelmérésen még nem szerepel. Nevét egykori tulajdonosáról, Ernust Kelemenről kapta, az Ernust-család még 1838-ban jutott az oladi kastély és birtok tulajdonához. Az épületet a 20. század elején bővítették, de a keleti része érintetlen maradt, majd a kihasználatlanság miatt állapota kritikussá vált.

Kelemen-major a Google Earth-ön
google

Ez utóbbit erősítette meg a Parkerdőt működtető Szombathelyi Erdészeti Zrt. erdőgazdálkodási igazgatója, Bakó Csaba. Az igazgató számunkra meglepő információval szolgált, a majort nem most bontották le, hanem még 2012-ben.

Ez pedig az üresen álló terület
Mészáros Zsolt

Az ok egyszerű: az épület balesetveszélyes állapotban volt, a környéken sok a turista, tartani kellett attól, hogy valakit komoly baleset ér. A major területe most üresen áll, tervek persze vannak. Bakó Csaba elmondta, a Parkerdő felújításának következő lépcsőjében tervezik a terület hasznosítását. Végső döntés még nincs, több lehetőség van, felmerült, hogy biciklipályát építenek, de az is, hogy a közeli parkolót bővítik errefelé.

Szóval, a Kelemen-major eltűnt, pedig régebben a város egyik legismertebb épülete volt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet