Miközben a háttérben a Bëlga együttes Kémia című klipje megy, a képernyőn egy házidolgozat sorai futnak, mégpedig a szmog kialakulásáról, okairól, jellemzőiről és a védekezés módjairól. És mindez egy hetedik osztályos diák munkája.
Gál László a szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskola 7. A. osztályának tanulója, és társaival együtt azt a feladatot kapta kémiatanárától, hogy félévzáró házi feladatként dolgozzon fel egy levegőszennyezéssel kapcsolatos témát. És ezt küldte el tanárának.
Varga Tamás, a kémiatanár elmondta, a félévek és a tanévek végén mindig hasonló feladatokat kapnak hetedik és nyolcadik osztályos diákjai, ő a Gothard Jenő és a Bercsényi Miklós Általános Iskolában tanítja a kémiát, minden diák ugyanazt a feladatot kapta. Volt, aki házidolgozatot írt, volt, aki tablót, volt, aki PowerPoint bemutatót készített, de Gál László munkája volt a legötletesebb.
Szerintünk is. Tényleg, azt nem kérdeztük meg, hogy Laci hányast kapott munkájára. De talán egyértelmű.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!