Kenyérsütővel akartak fűteni, meghalt egy 5 éves kisgyerek

A tragédia még 2019 februárjában történt, amikor egy elektromos kenyérsütő okozott hatalmas tüzet, egy miskolci házban. A tűzben meghalt a család, 5 éves gyermeke, az ügyet azonban most fogja tárgyalni másodfokon a Debreceni Ítélőtábla.

A két szülő négy gyereket nevelt. A házban a gázkazán biztosította a fűtést, a hideg téli napokon, de mivel rossz anyagi helyzetben kerültek, a gázért feltöltőkártyával fizettek. A pénz viszont hamar elfogyott a kártyáról, és mivel azt feltölteni sem tudták, így más fűtési opció után kutakodtak. Muszáj volt  gyorsan dönteniük - írja a Bors.

A gyerekek szobájába egy elektromos kenyérsütőt helyeztek, ám az éjszaka folyamán hozzáért a takaró, ami kis időn belül hatalmas tüzet idézett elő.  A vészhelyzetet először a vádlott észlelte, aki felkeltette édesanyját, és próbálta menteni az ötéves gyermekét, de a nagy füst miatt már lehetetlen volt bemenni a szobájába.

Egy járókelő is észlelte a tüzet, aki azonnal értesítette a tűzoltókat. Próbálta menteni a házban lévőket is, de a kisgyermeket sem tudta kihozni. A gyermek olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A felelőst a bíróság első fokon 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte, amelyet 3 évre felfüggesztett. A vádlott élt a fellebbezés jogával, így az ügy másodfokon folytatódik.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek