A kereskedőházak rendszerét a Fidesz-kormány alakította ki 2010 után, és miután sokmilliárdot beleöltek, és sokmilliárdos veszteséget kellett elkönyvelniük, megszüntetik a kereskedőházakat - írja a 24.hu.
A kereskedőházakat irányító társaság, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 2012-es alapítása után három év alatt összesen 9,5 milliárd forint üzemi veszteséget produkált. A károkozás folytatódott, 2016-ban például 9,1 milliárd forintos anyagi ráfordítással 5,6 milliárd forintos bevételt tudott összehozni a cég.
2015-ben mi is írtunk róla
A keleti nyitás eredménye: csökkent az orosz és kínai exportunk 2015. June 01. 21:07 , hogy hiába a keleti nyitás, csökkent a kínai és orosz exportunk. Aztán ugyanabban az évben Szijjártó Péter külügyminiszter meghirdette e déli nyitást, ennek részeként Afrika és Dél-Amerika számos országában nyitottak új önálló kirendeltségeket, 2017 novemberében azonban több mint egy tucatnyit be is zártak a sikertelenség miatt. Aztán szép csendben törölték az egész programot.
A kereskedőházak honlapja jelenleg 41 partnerországot sorol fel, de most a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. egybeolvad leányvállalatával, a fúzióból pedig egy új társaság jön létre HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. néven. Az új társaság az eddiginél kisebb számú, területileg és ágazatilag fókuszált exportfejlesztési ügynökségek, úgy nevezett Exportfejlesztési és Promóciós Központok jönnek létre.
A jelenlegi tervek szerint mindössze öt ilyen központ lesz.
Az alábbi nagyítható térképenn pirossal jelezték azokat az országokat, ahol mostanáig kereskedőház működött. Világosabb színnel pedig azokat a dél-amerikai és afrikai országokat, amelyekben már korábban döntés született a kereskedőház bezárásról. (Az afrikai régióban működő kereskedőházhoz tíz, a szubszaharai régióban működőhöz további 36 ország tartozott, ezeket is jelzi a térkép.)
A kereskedőházak működését sorozatos botrányok kísérték, ilyan volt például a török régióban létrehozott öt kereskedőházi kirendeltség, amelyek 2013 és 2016 között egyetlen üzletet sem bonyolítottak le. Pedig az üzemeltetésre kiírt 3,3 milliárd forintos pályázatot versenytárs nélkül nyerte meg egy a kormányfő vejével, Tiborcz Istvánnal is összefüggésbe hozható cég, az ALX Magyar–Török Kft.
Az ALX Magyar–Török Kft. tulajdonosa a Polat Holding, ami a török milliárdos, Adnan Polat tulajdona. Az Orbán Viktorral magyar kormányfővel és a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel egyaránt jó viszont ápoló üzletember korábban a Galatasaray sportklub elnöke volt, újabban pedig a magyarországi napelembizniszben érdekelt. Az ALX egyik vezető tisztségviselője az a Suat Gökhan Karakus, aki korábban szintén ügyvezető volt egy olyan társaságban, amely a BDPST Ingatlanforgalmazó Zrt. tulajdonában állt. Ennek a cégnek a többségi tulajdonosa pedig Tiborcz István.
A kereskedőházak számos kormányközeli vállalkozóval álltak szerződésben: