Keressen kizárólag alvással 400 ezret

Egy nemzetközi tanulmányhoz keresnek fizetett „alvókat”.

Az egészséges életmód egyik alapeleme a kiegyensúlyozott táplálkozás és a rendszeres testmozgás mellett a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, amiből a felnőttek számára 7-8 óra lenne az ideális. - írja a femina.hu - Ezt a rohanó életritmus mellett nem egyszerű betartani, de talán a pénz sokakat motiválhat arra, hogy megpróbálják rávenni magukat a minőségi alvásra. Egy amerikai cég felmérést végez, a résztvevőknek pedig több mint 400 ezer forintot fizet.

Az eachnight nevű oldal a jó alvást helyezte középpontba, számos hasznos információval és tippel látják el az olvasókat, így ösztönözve őket a tudatosabb pihenésre. Most egy olyan felmérést végeznek, ahol néhány elméletet szeretnének kipróbálni az alvás előnyeiről és hátrányairól, ehhez pedig a közönség segítségét kérik – persze nem ingyen, hiszen a kutatás sikeres lezárása után 1500 dollár, vagyis nagyjából 410 ezer forint ütheti a markát a résztvevőknek. A legjobb az egészben, hogy bármelyik országból, így akár Magyarországról is lehet jelentkezni, ám bizonyos feltételeknek fontos megfelelni.

A jelentkezők nem lehetnek 18 év alattiak, és erős angol nyelvtudást igényel a feladat, hiszen az online egyeztetésekhez és beszámolók írásához fontos jól ismerni a nyelvet. A 30 napos időszak alatt vállalni kell a résztvevőknek azt is, hogy egyedül aludjanak, hiszen a felmérés idején semmi nem zavarhatja meg a pihenést. Ha ezekkel a feltételekkel is kedvet kapott valaki a jelentkezéshez, ezen az oldalon, az űrlap kitöltésével teheti meg május 31-ig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek