A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást L. Dániel 26 éves rozsályi lakos ellen. – írja a police.hu - A nyomozás adatai szerint a férfi december 24-én este Rozsályban egy családi rendezvényen előzetes szóváltás követően egy késsel megszúrta két közeli hozzátartozóját. A bántalmazás következtében a 39 éves férfit életveszélyes sérülésekkel, a 23 éves férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrök a késelőt elfogták és december 25-én gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrség az illetékes ügyészségnél előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!