Donald Trump ma bejelentette, hogy két atomtengeralattjárót rendel Oroszország közelébe válaszul Medvegyev
"ostoba és lázító"
fenyegetésére, amiben a korábbi orosz elnök azzal fenyeget, Oroszországnak vannak nukleáris fegyverei - írja a Reuters.Trump rendkívül provokatívnak nevezte Medvegyev kijelentéseit, és hangsúlyozta, hogy szerinte nagyon fontosak a szavak, és az ilyen kijelentések olykor nemvárt következményeket vonnak maguk után. Az amerikai elnök ugyanakkor hozzátette, reméli, hogy most nem így lesz.
A két atomtengeralattjárót arra az esetre küldi, ha Medvegyev kijelentései
“többet jelentenek puszta szavaknál.”
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!