Két drogterjesztőt is elkaptak a vasi rendőrök, egyikük egy bérelt szálláshelyen terítette az anyagot

A szállást három hónapra bezáratták a kőszegi egyenruhások.

Két kábítószer-kereskedőt is elkaptak a vasi rendőrök a közelmúltban - írja a police.hu.

Emlékeztettek, tavaly júniusban Kilenc drogfogyasztót és két terjesztőt fogtak el egy nap alatt Vas megyében 2025. July 03. 10:02 egy nap alatt több helyszínen is razziáztak a vasi és kőszegi rendőrök. A kőszegi eljárásban összesen hét fogyasztót és két kereskedőt azonosítottak a nyomozók.

Az egyik 27 éves kőszegi terjesztő ellen idén januárban adott ki körözést a Kőszegi Rendőrkapitányság, majd februárban Fertőszéplakon fogták el a vasi rendőrök. Az akkori tartózkodási helyén kb. 120 gr kábítószergyanús anyagot, a drog porciózásához szükséges eszközöket és mobiltelefont is lefoglaltak a nyomozók. A drogteszt számos hatóanyagra pozitív jelzést mutatott a férfinál. A férfit a nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntette és kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták.

police.hu

Egy másik, 28 éves kőszegi terjesztőt szintén idén februárban állítottak elő a rendőrök, neki is pozitív lett a drogtesztje, és szintén foglaltak le tőle kábítószergyanús anyagot. Kihallgatása során beismerő vallomást tett. Vele szemben kábítószer kereskedelem bűntette és kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárás.

A nyomozók megállapították, hogy a férfi tavaly decembertől egy szálláshely-szolgáltató üzlettől bérelt helyiségben terjesztette a drogot zalai és vasi vevőinek.

Bezáratva
police.hu

A Kőszegi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított a szálláshely-szolgáltató üzlettel szemben, amelyet illegális drogkereskedelemre is használtak, és február 23-án a szálláshely ideiglenes bezáratásáról határozott három hónapra.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló