Két külföldit állítottak elő garázdaság miatt Szombathelyen

Több rendőrautó és mentő is érkezett szombaton késő este az oladi városrészre, majd helyszíni szemle kezdődött. Több olvasónk is jelezte az esetet, de éjszaka a helyszínen nem jutottunk közelebb ahhoz, hogy mi történhetett.

Járőrautók, mentőautó és a bűnügyi helyszínelők furgonja is megérkezett szombaton késő este a szombathelyi Kassák Lajos utca és az Apáczai Csere János sétány kereszteződéséhez.

Fotó: Olvasó
TM/Nyugat.hu

Egy olvasónk elmondása alapján előtte nagy futkosás és kiabálás volt a lakóházak és a „kis Tesco” közötti területen, de azt nem tudta, mi történhetett.

Fotó: Olvasó
TM/Nyugat.hu

A helyszínen egy vendéglátóhelyen próbáltuk megtudni, hogy mi történt a környéken nem sokkal korábban, azonban a hat vendég és a pultos is egybehangzóan állította, hogy semmi sem történt és felesleges ezzel foglalkozni, írjunk inkább pl. sportról. Az egyikőjük még hozzátette, hogy biztosan csak azért érdekes a történet a számunkra, mert „onnan jöttek”.

Fotó: Olvasó
TM/Nyugat.hu

Hogy kik jöttek és honnan, miközben semmi sem történt? Ez nem derült ki.

Fotó: Olvasó
TM/Nyugat.hu

Az Országos Mentőszolgálattól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az általunk említett eset kapcsán senkit sem kellett kórházba szállítani.

A rendőrségi válaszból azonban már kiderül, hogy mégis történt valami.

Két külföldit állítottak elő garázdaság miatt Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai – a megkeresésben szereplő helyszínről – két külföldit állítottak elő, akik a gyanú szerint garázda módon viselkedtek. Az esettel összefüggésben nem vált szükségessé egészségügyi ellátás. Az ügy tisztázásának érdekében a Szombathelyi Rendőrkapitányság garázdaság vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indított – válaszolt a kérdésünkre Seffer Lilla rendőr őrnagy, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Két külföldit állítottak elő garázdaság miatt Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

Olvasónk képét közelebbről megnézve két fekete bőrű férfi látszik a rendőrök mellett, majd az egyikőjük beszáll a mentőbe, vélhetően vizsgálatra. És itt nyert értelmet az elejtett „onnan jöttek” kifejezés. Azt viszont kicsit furcsálljuk, hogy miért nem mondták el a megkérdezettek legalább nagy vonalakban, hogy mi történt, miért állították egybehangzóan, hogy semmi sem történt?

Olvasóinknak köszönjük a felvételeket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló