Kiderítettük, hogy miért.
Nagypénteken délelőtt a szombathelyi Fő téren sétálgatva lettünk figyelmesek arra, hogy szétbombázták a Lipóti Pékséget és a mellette lévő Pizzaszelet Bárt. Biztosan sokan emlékeznek rá, hogy az utóbbi helyén annak idején még Tisza Cipőbolt is működött.
Információink szerint bővül a pékség, a magyar költészet napján, április 11-én nyit újra. A pizzástól sem kellett elbúcsúzni, hiszen a Belső-Uránia Udvarba költözött még március elején, ez már sokaknak feltűnhetett.
A Lipótit a Belső-Uránia Udvar felől is meg lehet közelíteni
Nyugat.hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!