A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és az illetékességi területéhez tartozó rendőrkapitányságok egész évben, így a húsvéti ünnepek alatt is kiemelt figyelmet fordítanak a forgalom zavartalanságának biztosítására és a balesetek megelőzésére.
Ennek része az ittasan volán mögé ülők forgalomból történő kiszűrése is. A Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai Szentgotthárdon és a város térségében ellenőrizték a járművezetőket április 14-én, pénteken.
A szolgálatot ellátó állomány három helyszínen, három óra alatt közel kétszáz járművezetőt állított meg. Közülük két esetben mutatott pozitív értéket az alkalmazott alkoholszonda. A készülék által mutatott légalkohol mértékének függvényében egyik esetben közigazgatási eljárás, a másik járművezetővel szemben pedig – vezetői engedélyének elvétele mellett – ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.
A balesetek elkerülése érdekében a rendőrség kéri, ha autóba ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!