Kétszázzal száguldott az autópályán Nagymartonnál

Volt egy másik gyorshajtó is, ő 155-el ment.

A burgenlandi gyorsforgalmi úton, az S31-esen Nagymarton (Mattersburg) és Márcfalva (Marz) között vasárnap délután mért be az osztrák rendőrség egy sofőrt, aki kétszer olyan gyorsan haladt, mint amennyi megengedett.

A burgenlandi 201 km/h sebességgel száguldott az S31-es autópályán, ahol a 100 km/h a megengedett - jelentette a burgenlandi állami rendőrség igazgatósága. A sofőrt feljelentették. Néhány órával korábban a rendőrök megállítottak egy alsó-ausztriai sofőt is ugyanabban a kereszteződésben. Ő 155 km/h-s sebességgel haladt - írja az ORF.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek