A hétvégén ketten is életüket vesztették a Balatonban, miközben péntektől vasárnapig huszonegy embert mentettek ki a tóból a vízirendőrök - írja az MTI.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság helyettes vezetője elmondta, idén már négyen fulladtak a Balatonba. Egyikük sem sértette meg a fürdőzés szabályait, és a balesetek idején nem volt viharjelzés sem érvényben. Még mind a négy ügyben zajlik a vizsgálat közigazgatási eljárás keretében.
Ketten feltehetően rosszullét következtében haltak meg, partközelben, olyan kis vízben, ahol még a lábuk is leért. A harmadik esetben egy horgász vesztette életét, akinek felbillent, majd elmerült a kajakja.
Legutóbb vasárnap egy SUP-ot bérlő fiatal tűnt el Siófoknál a mélyvízben. A körülötte lévők csak annyit észleltek, hogy üresen sodródik a vízieszköz. Hiába ért ki a helyszínre két percen belül a vízirendőrség, az elmerült fiatalembert sokáig nem találták meg, az életét már nem lehetett megmenteni.
Idén eddig 47 esetben száz embert mentettek ki a Balatonból a vízi rendőrök; most péntektől vasárnapig tíz esetben 21 embernek kellett segítséget nyújtani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!