Egy szombathelyi férfi tartott teherautójával Sümeg felől Sárvár irányába a 84-es úton csütörtök hajnalban. Káldnál letért a jobb oldali útpadkára, ahonnét visszarántotta a kormányt, emiatt elvesztette uralmát a jármű felett és frontálisan egy szemből érkező zalaszentgróti férfi által vezetett személyautónak ütközött. Mindkét autó az árokban állt meg.
A személyautó sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett hogy a helyszínen életét vesztette, két ember életveszélyes, egy súlyos, egy pedig könnyebb sérülésekkel került kórházba. A teherautó sofőrje - az egyik életveszélyes sérült -, reggel a Markusovszky Kórházban a többszörös műtétek ellenére elhunyt, a másik életveszélyes sérült azóta már több műtéten esett át, életéért még mindig küzdenek az orvosok.
Szentgotthárdnál is halálos baleset történt
Szerda délután egy helyi férfi akarta áttolni a síneken kerékpárját Szentgotthárdon, amikor a Körmend és Szentgotthárd között közlekedő vonat elütötte. A férfi a helyszínen életét vesztette.