Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2025. március 29.-én 0 óra körüli időben a 86-os főúton, Kisunyom közelében. Vasvár felől Szombathely irányába tartott egy Ford személygépkocsi az esőben. Az autót vezető 18 év körüli fiatalember egy balra ívelő kanyarból kiérve elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett.
A Ford keresztbe fordult a főúton, majd a menetirány szerinti jobb oldalon lesodródott az útról és a levegőbe repült.
A gépkocsi az oldalával nekiütközött egy beton villanyoszlopnak és középen kettészakadt.
Az autó hátsó ülésén egy húsz év alatti lány utazott, szabályosan bekötve. Az elmondások alapján az öv szorította az üléstámlához, a lába a levegőbe lógott és eszméleténél volt, amikor rátaláltak. Az elsődleges adatok szerint súlyos sérülést szenvedett.
A Ford eleje messzebb repült a sofőrrel és a jobb első ülésben bekötve utazó, szintén húsz év alatti fiatalemberrel. Ők önerőből hagyták el a fél autót és az elsődleges adatok szerint könnyű sérülést szenvedtek.
A helyszínre szombathelyi tűzoltók érkeztek, akik további utast keresve átvizsgálták az út melletti bozótos részt is.
Információnk szerint a Fordot kölcsön kapta a sofőr. A balesetben komoly szerepet játszhatott a sebesség helytelen megválasztása, a nedves útburkolat és a vezetési rutin hiánya.
A jármű ilyen kettészakadása azonban megítélésünk szerint nem indokolt, a villanyoszlop minimális rongálódását látva. Feltételezésünk szerint a gépkocsi úgynevezett fűrészautó lehetett, amit két részből hegesztettek össze. A tulajdonosa néhány éve használtan vásárolta, azóta gondosan szervizeltette és fogalma sem volt arról, hogy az autón a megvásárlása előtt esetleg komolyabb beavatkozást hajtottak végre.
A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben az érintett útszakaszon.
Egy Suzuki is árokba csapódottNéhány kilométerrel arrébb, Szombathely Petőfi telep közelében szintén fiatal sofőrrel csapódott árokba egy Suzuki személyautó a 86-os főútról. A mentők a járművezetőt kórházba szállították
.