Kezd betelni a Jáki úti temető – a cég újrahasznosítja a régebbi parcellákat és próbál új területeket venni

A város kisebb temetőinél is számolgatják a helyeket.

A Vas Megyei Temetkezési Kft. a Jáki úti temető jelenlegi területének szinte teljes hányadát már temetkezési célra felhasználta, bővítési lehetőség csak új ingatlanok bevonásával lehetséges – olvasható abban az előterjesztésben, amely majd a június 18-án kerül a szombathelyi képviselők elé.

Az említett új ingatlanok egyébként jelenleg szántóként magánemberek tulajdonában vannak, és ha a városnak sikerül őket megszereznie, akkor a Jáki úti temetőnek megoldódna a „hosszú távú és nagy léptékű fejlesztése”.

Azt az előterjesztést jegyző városvezetők is elismerik, hogy ez közel sem lesz egyszerű, és hogy a bővítés „az elkövetkezendő években az önkormányzat számára jelentős feladatot jelent majd”. Első közben a területszerzéssel kapcsolatos értékbecslések történnek majd meg.

Az újrahasznosításoknak köszönhetően a Jáki úti temetőben még kb. két évtizedre van sírhely, addig van idő kitalálni, hogy hogyan tovább.
Garai Antal Atom

De sem pánikra, sem különösebb kapkodásra nincs ok, mivel – olvasható szintén az előterjesztésben – a temetkezési cég a Jáki úti temetőben meghirdette az A, B, C, C-4, F-5 parcellák sírhelyeit újrahasznosításra. 1477 sírhelyről van szó.

Mivel az A és B parcellákban – a hatvanas és hetvenes évek sűrű betemetései miatt – túl kicsik a sírhelyek, így valójában csak 1013 darab az újra értékesíthető.

Az U-10 parcellában további 174 sírhely eladható, így összességében 1187 db sírhely áll rendelkezésre jelenleg.

A cég által közölt adatok szerint évente kb. 150 temetés van a Jáki úton, de ennek kb. kétharmada rá- és mellétemetés, így a fent említett újrahasznosításokkal a város jelentős haladékot kap: még kb. két évtizedig megoldott a helyzet. Utána viszont elkerülhetetlen a bővítés.

Urnás helyek egyébként bőven vannak még.

És a kisebb temetők?

A dokumentum foglalkozik a szombathelyi kistemetőkkel is.

Zanaton megtörtént a bővítés, ami évtizedekre megoldotta a gondokat.

Herényben 17-18, Oladon 10-12 évre elég a sírhely a koporsós temetésekre.

A herényi temetőt nem olyan rég bővítették
VB

Helyzet van viszont Gyöngyöshermánban és Zarkaházán, ezeken a helyeken csak 6-7 évre elég a hely.

Még ennél is égetőbb a szentkirályi temető helyzete, ahol már csak 9 sírhely és 8 darab urnasír maradt, így elkerülhetetlen a gyors bővítés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet