Ha elegük van a zokni-bor-borotva-illatszer és bonbon ajándék sorból, akkor azt javasoljuk, hogy látogassanak el a Pont Kézműves Galériába, amely a kőszegi Vár főbejáratával szemben található.
A boltban óriási a választék, belépve el is veszünk benne. Apróbb és nagyobb ajándékok garmadája tárul a szemünk elé. "Így nézhetett ki egy középkori bolt is a régi Kőszegen." A bolt vezetője, Ági vezet bennünket körbe. Egy szép antik tárgyon akad meg a szemünk először. - Évtizedes emlékeket idéz fel a szépen festett porcelán – mondja a boltvezető. Magukat kellető díszes dobozok között ki is nézünk magunknak egy kerámia edényt, amelynek zsebeibe akár fűszernövényeket is ültethetünk. Vagy inkább azt a nepáli sapkát kéne? Vagy a macskás kulcstartót? Vagy azt az imádni való agyagfigurát? Nehéz dönteni...
Itt minden van, amit egy hölgy magára vesz, illetve a lakásába tesz
Bármely vásár megirigyelné azt a sokféleséget, amit itt találunk. A fazekasárutól a textilig minden van itt, ami szemnek és szájnak ingere. Akvarellek, nyomatok, emléktárgyak Kőszegről és számtalan portéka az ország minden csücskéből. Ékszerek, bőráruk, kovácsoltvas termékek, karácsonyi díszek, angyalkák, kerámia adventi koszorúk, gyertyák és miegymás.
Ági azt mondja: - Itt minden van, amit egy hölgy magára vesz, illetve a lakásába tesz. Egyedi tervezésű magyar kézművesek által batikolt, rajzolt, festett ruhák, magyar és távol keleti sálak és kendők közül lehet választani.
Majd nepáli gyapjúból készült tárgyakkal kápráztat el minket a boltvezető. A télen “életmentő “gyapjú sapkák, fülvédők, és többfunkciós kesztyűk színei pedig egyszerűen leírhatatlan, olyan sokféle változattal rendelkeznek. Nem tudunk dönteni, hogy ezekből válasszunk vagy inkább az ásványokból készített karkötőt, amely mással össze nem téveszthető módon őrzi földünk káprázatos alkotórészeit.
Túl kevés egy cikk ahhoz, hogy felsoroljuk mi minden kapható a kézműves galériában, a bolt facebook oldalán sok termék fotóját nézhetik meg.
Karácsonyig kedvezményes vásárt tartanak a boltban. A ruhák fél áron kaphatóak, minden füstölő és füstölőtartó harmadával kerül kevesebbe, az ezüstök árának negyedét, a bizsukénak ötödét engedik el, a kerámiák tíz százalékkal olcsóbbak.
Kedvezményes szállás Kőszegen: Hétvégente tíz százalékkal, hét közben húsz százalékkal olcsóbb a Pont a Vendégház
Egy 18. századi épületben található a Pont Vendégház, amely a Galéria felett nyújt szállást és pihenési lehetőséget a Kőszegen vagy környékén kirándulóknak. Azoknak is ajánljuk a Vendégházat, akik sí szállást keresnek, hiszen a közelben - autóval fél óra távolságra – találhatók St. Corona és a Mönichkirchen sípályák.
A szobák megkapó hangulatúak. Antik bútorok között járunk, a hatvanas évekből itt maradt televízión keresztül nézzük a modern csatorna kínálatot, s közben míves tükrök és díszek tekintenek le ránk. A kőszegi belváros meghitt csöndje telepszik ránk, mialatt romantikusan összebújunk a nagyvilág elől. Kőszeg körül kiépített túra útvonalak várják a sétálni, mozogni vágyókat. Most hétvégenként tíz százalékos, hét közben húsz százalékos kedvezményért kaphatunk a Pont Vendégházban szállást!
Nézzék meg a szobák fotóit a vendégház facebook oldalán!
Karácsonyig különféle akciókkal várják a vevőket a boltban, és a januári zárásig is kedvezményesen vásárolhatnak. A Jurisics tér felújításához kapcsolódóan a Pont Bolt külső és belső szigetelése megújul, így januártól zárva lesz a kis üzlet (csak az üzlet, a Vendégház zavartalanul üzemel), és nem kell aggódni, márciusban újra kinyit a kis bolt, kicsit több magyar kézműves termékkel, itt említendő, hogy környékbeli kézművesek jelentkezését várják.