Figyelmetlenségből baleset a szombathelyi rendőrség előtt

Valószínűleg csak a tükörbe nézett, de oldalra már nem pillantott annak az autónak a vezetője, ami érintőlegesen ütközött egy belső sávban haladó kocsival, amikor sávot váltott.

Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt kedden délután a szombathelyi Petőfi Sándor utcában, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt.

TM/Nyugat.hu

A Haladás Sportkomplexum irányába tartott a belső sávban egy Honda személyautó. A külső sávból egy KIA vezetője akart besorolni a belsőbe a Magyar László utca kereszteződésénél.

TM/Nyugat.hu

„Mellette haladtam, amikor sávot váltott, semmit nem tudtam már csinálni, nekiütközött az autóm oldalának, ami ettől átugratott a terelőszigeten” – mondta el kérdésünkre a vétlen sofőr.

TM/Nyugat.hu

Szemből éppen semmi nem érkezett, így a Honda nem ütközött másik gépkocsival.

TM/Nyugat.hu

A KIA vezetője elismerte a felelősségét a balesetért. Kellő körültekintés nélkül váltott sávot, ezért nem vette észre a mellette haladó autót.

TM/Nyugat.hu

A forgalom rendőri irányítás mellett haladt, a belváros felé tartóknak egy parkolón keresztül kellett kerülniük.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló