"Kicsit más helyzet van, mint korábban." Magyar Péter Brüsszelből jelentkezett be

"A tánc tehát csak most kezdődik Magyarországon."

A Tisza Párt prioritása, hogy "visszavegyük hazánkat" a kormánytól, amely Magyarországot az Európai Unió legkorruptabb és második legszegényebb tagországává tette - jelentette ki Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke Brüsszelben azt követően, hogy pártja képviselőit felvette soraiba az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciója. Magyar Péter később a Facebook oldalán bejelentette, hogy mégis felveszi európai parlamenti mandátumot.

"Ez csapatjáték, vége a one-man-show-nak"

-

fogalmazott. Magyar Péter élőben jelentkezett be Brüsszelből és közölte, miután az Európai Néppárt frakcióülésén 97 százalékos támogatást kapott a döntés, hogy a Tisza Párt hét képviselőjét "befogadja Európa legnagyobb pártcsaládjának frakciója", "kicsit más helyzet van", mint korábban.

Magyar Péter Szombathelyen
Mészáros D. Zsolt

"Való igaz, többször nyilatkoztam azt, hogy nem tervezem felvenni ezt a mandátumot, és értem a rengeteg kritikát, amit emiatt kapok", de a Néppártban "befolyásos, nagy frakciónk van, ez nagyon sok lehetőséget nyújt nekünk"

- indokolta döntését Magyar Péter.

Kifejtette: olyan lehetőségek nyílnak meg a Tisza Párt előtt, olyan nemzetközi kapcsolatrendszert alakíthat ki, nemzetközi partnereitől annyi támogatást, tudást, tapasztalatot kaphat, "ami felbecsülhetetlen egy országgyűlési kampányban". Megjegyezte, a Néppártnak rengeteg szakértője van, akiket tudnak használni.

Hangsúlyozta: "minden részletet mérlegelve" döntött úgy, hogy felveszi a mandátumot, de "ez nem egy olyan döntés, ami öt évre szól". Szeretné látni, "mennyi munkával és milyen elfoglaltsággal, milyen külföldi léttel jár" az EP-ben végzett munka, ugyanakkor tisztában van vele,

"mennyi szervezést, mennyi pártépítést igényel az, hogy a következő országgyűlési választásokon a Tisza Párt kerüljön ki győztesen"

- magyarázta.

Úgy vélte, ha nem venné fel a mandátumot, akkor is rengeteget kellene külföldre utaznia.

"Tudom, mik a limitjeim, ha a brüsszeli vagy strasbourgi munka - ami csupán néhány napot fog igényelni tényleges kintléttel - a pártépítés rovására megy vagy veszélyezteti az elkövetkezendő országgyűlési választáson elvárt jó eredményt, akkor azonnal lemondok"

- mondta el Magyar Péter.

Közölte azt is, fél év után újabb szavazást indít arról, hogy választói szerint megérte-e a mandátum megtartása, "vagy haza kell jönnöm teljes állásban". Hangsúlyozta, döntése "nem a pénzről szól", a fizetése felét minden hónapban felajánlja majd jótékony célra.

Magyar Péter korábban az Európai Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján még azt mondta, a Tisza Pártnak a magyarországi változás érdekében végzett munkáját Budapestről irányítja majd, erről azonban a közösségi oldalán koraeste ad majd tájékoztatást.

Kijelentette: az embereknek elegük van a korrupcióból, a hazugságokból és a propagandából, ezért "lépésről lépésre, napról napra vissza kell venni hazánkat a kormánytól".

Emlékeztetett: pártja az európai parlamenti választásokon a szavazatok mintegy 30 százalékát szerezte meg, ezzel hét helyet kapott az Európai Parlamentben. Ez a "legjobb eredmény" Magyarországon 2006 óta az ellenzéki pártok között, amíg a kormánypárt a "legrosszabb eredményt érte el" 2009 óta - mondta.

"A tánc tehát csak most kezdődik Magyarországon"

- emelte ki.

A Tisza Pártnak az Európai Néppárt EP-frakciójába való felvételével kapcsolatban Magyar Péter úgy fogalmazott: "büszke vagyok arra, hogy bekerültünk az EPP-be, az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjába, ahol valóban a magyar állampolgárok érdekeit tudjuk képviselni".

Közölte, pártja "konstruktív módon" fog együtt dolgozni az Európai Unióval az EPP-n belül. Hangsúlyozta, az Európai Parlament részéről új megközelítésre van szükség Magyarországgal kapcsolatban. Elmondta, pártjának prioritása lesz egyebek mellett az uniós értékek feltételezett veszélyeztetése miatt Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárás, valamint a jogállamiság magyarországi helyzetével összefüggésben indított eljárás lezárása.

Kijelentette: a Tisza Párt EP-képviselői az Európai Parlamentben, olyan szakbizottságok munkájában fognak részt venni, amelyek - szavai szerint - "fontosak a magyar embereknek". Ilyen az energia, a környezetvédelem, a versenyképesség, a mezőgazdaság kérdése - sorolta. Elmondta továbbá, azon fognak dolgozni, mint ellenzéki párt, és mint EP-delegáció, hogy Magyarország előre tudjon lépni, és hogy a 2024-2029 közötti ötéves ciklusban a "kormányzati korrupció, és a jogállamiság be nem tartása" miatt blokkolt uniós pénzeket Magyarországág megkaphassa.

"Mindent el fogunk követni, hogy a magyar emberek életszínvonalát növelhessük, valamint, hogy az EU-t valamennyivel közelebb hozzuk a magyarokhoz"

- fogalmazott.

Közölte azt is, hogy pártja tanulmányozni fogja az Európai Unió Tanácsa magyar elnökségének prioritásait, és amennyiben azok a magyar emberek és az európaiak érdekét szolgálják, akkor támogatni fogják azok elérésében mind az elnökséget, mind a magyar kormányt.

Kérdésre válaszolva azt mondta: a Tisza Pártnak az ukrajnai háborúval kapcsolatban "világos álláspontja van": Vlagyimir Putyin orosz elnök az agresszor, Ukrajna pedig az áldozat. Ukrajnának és népének joga van megvédeni területét - hangoztatta.

"Osztjuk a kormány álláspontját: Magyarország sem csapatokat, sem fegyvereket nem küld Ukrajnába"

- fogalmazott. Az EPP megértette a "sajátosan érzékeny magyar helyzetet", szem előtt tartva az ukrajnai magyar kisebbség érdekeit - tette hozzá Magyar Péter.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek