Legelőször is az került szóba, hogy miért is jelent meg váratlanul Vas megye politikai életében a "budai úri gyerek", azaz Ungár Péter, LMP-s parlamenti képviselő. Mint kiderült, miután nem választották meg budapesti elnöknek a pártjában, úgy gondolta, hogy
olyan rossz lesz a felkészülés az önkormányzatira Budapesten, hogy inkább nem veszek benne részt.
Németh Ákos, az LMP Vas megyei elnöke viszont éppen akkor szólt neki, hogy jelentkezzek át Vasba, és politizáljunk ott együtt.
Mint mondta, Németh Ákos jó barátja, egyik kedvenc embere, viszont újságírói kérdésre válaszolva határozottan leszögezte:
nem a szeretője, csak jó barátja.
Kitért még a szombathelyi médiahelyzetre is, megemlítve, hogy alapított ott egy lapot, valamint, hogy elégedett a szombathelyi tévével is, mióta átvette az új többség:
kint vannak minden sajtótájékoztatón, nem ocsmánykodnak, korrektül, szakmai, újságírói mércéknek megfelelően működnek.
Végül beszélt a Fidesz szombathelyi helyzetéről is, melynek kapcsán kijelentette: a helyi Fidesz szétverése nem az ő érdeme, hanem Hende Csabáé, aki
szétverte maga mögött a közgyűlési többséget, majd szétverte a helyi Fideszt is. Leárulózta a korábbi fideszes polgármester-jelöltet, majd azt az embert is, akit ő maga kért fel öt éve fideszes listavezetőnek, s ő maga rakott a médiacentrum élére.
Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy a Fideszt ennek ellenére nehéz lesz legyőzni itt az önkormányzati választáson, hiszen
Szombathely hagyományosan jobboldali város, nem is a kormány népszerűtlen ott, hanem a helyi Fidesz
Tisztsége viszont nem lesz Ungár Péternek, ha az ellenzék győzne az önkormányzati választáson, mindössze boldog lenne.