A Sárvári Kerékpár Egylet májusfáját döntötték ki szombat éjjel vandálok, a kisbicikli diszítésként szúrta valaki szemét.
Még hetekkel ezelőtt, május 1-jén állítottak fel sárvári intézmények, civil szervezetek, csoportok képviselői tömegével májusfákat a várparkban.
35 májusfa a Nádasdy-vár előtt
Tóth Zoltán (Cooper) / sarvarikum.hu
A Sárvári Kerékpár Egylet is csatlakozott akkor a kezdeményezéshez, ám most szomorú hírt közöltek Facebook-oldalukon:
A Sárvárikum cikke szerint nem a bringásoké az első májusfa, amelyik földre került. A legmagasabb, a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület által állított fát korábban a szél döntötte le.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!