Kiengedték a Czeglédy-ügy hét gyanúsítottját

Czeglédyt magát azonban még bent tartják.

A Pesti Srácok információi szerint az ügyészség kezdeményezésére a Czeglédy-ügy hét gyanúsítottjának is megszüntette az előzetes letartóztatását az illetékes bíróság. A lap úgy tudja, hogy a gyanúsítottak, nyomkövető használata mellett, házi őrizetbe kerülnek.

Vágvölgyi Bálint

Czeglédy Csabát és két társát azonban még bent tartják, róluk a bíróság a jövő héten dönt. A szombathelyi MSZP elnökét még júniusban vették őrizetbe Őrizetbe vették Czeglédy Csabát, a szombathelyi MSZP elnökét 2017. June 14. 14:44 , hosszú ideig ki sem hallgatták Hazugságvizsgálót kért maga ellen Czeglédy Csaba 2017. September 04. 17:31 , nemrégiben pedig a Parlament, még a bírósági ítélet előtt, mondta ki bűnösségét A Parlament a bírósági ítélet előtt mondta ki Czeglédy bűnösségét 2017. November 14. 11:26 .

(Forrás: Pesti Srácok)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet