Idén is Magyar Péter gyújtja meg A Forradalom Lángját Budapesten

A Tisza Párt közössége tavaly élesztette fel a régi hagyományt.

Szerda este Magyar Péter gyújtja meg A Forradalom Lángját Budapesten, írja a Tisza Párt közleményében. Az ünnepi esemény - ami 19:30-kor kezdődik - a pártelnök rövid beszédével indul, aztán 19:56-kor fellobban a láng.

A Forradalom Lángja emlékmű az '56-os Szövetség közadakozásából készült el 1996-ban és a budapesti Kossuth téren állították fel. 1996-tól egészen 2013-ig, minden évben a forradalom kitörésének előestéjén, október 22-én '56-os túlélőkkel, hősökkel együtt gyújtották meg a forradalom lángját, amely november 4-ig égett. Az emlékművet a Kossuth tér felújítását követően helyezték át Budára, a Nagy Imre térre, ám a láng utoljára 2016-ban lobbant fel.

Magyar Péter és a Tisza közössége tavaly élesztette újra a hagyományt - tudatta a párt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet