Kínában már egymilliárd oltást beadtak koronavírus ellen

Az elmúlt héten naponta mintegy húszmillió védőoltást adtak be a lakosságnak.

Kínában már több mint egymilliárd dózis, koronavírus elleni vakcinát adtak be a lakosságnak szombatig – számolt be a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap.

A bizottság adatai szerint az oltási kampány jelenlegi szakaszában országszerte mintegy százmillió adag oltóanyaggal tudnak beoltani embereket hat nap alatt.

Az elmúlt héten naponta mintegy húszmillió védőoltást adtak be a lakosságnak, ami a kampány ütemének gyorsulását jelenti az áprilisi, napi 4,8 millió dózishoz, valamint a májusi, napi 12,5 millió dózishoz képest.

A China Daily című kínai lap vasárnapi cikke szerint kínai szakértők és tisztségviselők korábban úgy nyilatkoztak, hogy az 1,41 milliárdos népességű ország lakosságának 80 százalékát kell beoltani a koronavírussal szembeni nyájimmunitás eléréséhez.

Egy szerdai bejelentés szerint az ország fővárosában, Pekingben a tizennyolc éven felüli lakosok 80 százaléka, vagyis 15,6 millió ember már megkapta az összes szükséges adag vakcinát a védettséghez – írja a Népszava.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek