Megnyílt a szombathelyi kirakatkiállítás

Új szerepkörben a belvárosi üzletek kirakatai: szombathelyi művészek alkotásait tárják a nagyérdemű elé. Folytatás is lesz.

Már jó három éve hallunk és írunk a szombathelyi belváros felújításáról Újraépítik a Kőszegi utca házait - Terepbejáráson 2010. March 19. 08:10 . Miközben folyamatosan beszámolunk arról, hogy utcák burkolatát újítják fel, átépítik a Savaria mozi árkádsorát, lebontják és újjáépítik a Kőszegi utca néhány épületét, keveset írtunk arról, hogy bizony itt programok is lesznek, nem csak építkezések.

A kirakatokat tessék figyelni!

Pedig a közel másfélmilliárdba kerülő munka nem csak a téglákról, kövekről, épületekről szól. Programokat is szerveznek, hiszen az egész dolog célja, hogy ismét életet vigyen a belvárosba, főként a Főtér környékére. Ennek egyik eleme a szombathelyi ingyenes parkolás, vagyis a Szombathelyi Szombat Halódik a Szombathelyi Szombat? 2009. March 26. 08:12 , nemsokára ismét akciót szerveznek a főtéri kereskedők, amikor is a hétvégén délután, este is várják a vásárlókat, vendégeket.

Kiállítás megnyitó a Fő téren és a Művészetek Házában
Laza megnyitó a Városháza előtt
Horváth Balázs

És itt van a legújabb kezdeményezés, amellyel a művészetet próbálják becsempészni a konzumtermékek közé. Az első akció ma délután kezdődött, amikor megnyitották a

Kirakat

c. kiállítást. Ezt nem a hagyományos módon kell elképzelni, amikor tárlókban, tablókon állítják ki az alkotásokat. Hanem a belvárosi üzletek kirakatait tessék szemlézgetni, ide helyezik ki ugyanis a szombathelyi művészek alkotásait.

Pontosabban csak a könnyen kezelhető reprodukciókat, amelyeket egy kirakatrendezés során is gond nélkül át lehet helyezni. Az eredeti alkotások az Agora Művelődési és Turisztikai Központ pincegalériájában tekinthetők meg. A művészek névsora pedig a következő: Bartek Péter Pál, Bodorkós András, Oroszy Csaba, Stekovics Gáspár, T. Takács Tibor, Veres Gábor, Veres Éva, Vértesi Péter.

Kiállítás megnyitó a Fő téren és a Művészetek Házában
Festményreprodukciók a kirakatban...
Horváth Balázs

Nézelődőknek, vásárlóknak, művészetbarátoknak

Az ötletgazda a Savaria Tendency Art Group Egyesület, amely a szombathelyi képzőművészeket is tömöríti. Erdei Zsuzsa, az egyesület munkatársa lapunknak elmondta, mintegy 15 kirakatba kerülnek ki művészeti alkotások, a kereskedők pozitívan fogadták az ötletet.

Hiszen, gondoljunk csak bele, ha valaki megáll egy festményt megcsodálni, könnyen lehet, hogy a mellette lévő árucikk is felkelti a figyelmét. És viszont. Ez is a célja a kezdeményezésnek, hogy a művészetet közelebb vigye a hétköznapokhoz, a vásárlókhoz, a kereskedőkhöz, a főtéri járókelőkhöz. És így aztán nyüzsgőbbé, élettel telivé változzon a Főtér.

Kiállítás megnyitó a Fő téren és a Művészetek Házában
...és az eredeti alkotások a pincegalériában
Horváth Balázs

A

Kirakat

kiállítás mától május 5-ig tekinthető meg, de ezzel nem lesz vége a kezdeményezésnek. Az egyesület öt akciót tervez a nyárra, a következő június közepére várható, címe

Ablak a térre

. Ekkor a művészek alkotásai a belváros egy-egy pontján, háromszor ötméteres óriásplakátokon lesznek láthatóak.

A többiről beszéljenek a képek.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Újraépítik a Kőszegi utca házait - Terepbejáráson

Házakat bontanak le, majd építenek vissza, díszburkolat váltja a töredezett aszfaltot és kívülről is megújul a Savaria Mozi. Műemlékkel bővül a Polgármesteri Hivatal is. 1,5 milliárdból megújul a szombathelyi belváros.

Halódik a Szombathelyi Szombat?

Elégedetlenek a kereskedők a Szombathelyi Szombat eredményeivel. Úgy vélik, nagyobb reklámra lenne szükség, hogy újra benépesüljön a belváros. Ők viszont nem akarnak reklámra költeni. Sőt, néhányan délután még kinyítni sem...

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra