Kirúgással fenyegetik a védőnőket azért, hogy aláírják az új szerződésüket

Az egészségügyi államtitkár közben úgy látja, jól halad a védőnői ellátás átalakítása.

Eddig 70 védőnő panaszkodott a Független Egészségügyi Szakszervezetnek amiatt, hogy kirúgással fenyegették meg őket, ha nem írják alá az új szerződésüket - hívta fel a figyelmet az RTL. a Híradónak nyilatkozva a Független Egészségügyi Szakszervezet képviselője elmondta, hogy „szerződéskötésre próbálják kényszeríteni a védőnőket”.

Az egészségügyi államtitkár közben úgy látja, jól halad a védőnői ellátás átalakítása, annak ellenére is, hogy több önkormányzattal még nem kötöttek szerződést a megyei kórházak. Takács Péter szerint a védőnőknek nincs okuk az aggodalomra, nem csak béremelést kapnak, hanem a korábbi pluszjuttatásaikat is ugyanúgy megkapják, csak a hatályos törvényeknek megfelelően kell azokat átkeresztelni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet