A múlt héten szóltak, hogy akkor többet ne írjak. Hogy pontosan miért, azt nem tudom, de valószínűleg most már mindenki igazat mond. Én is csak erre tudok gondolni
- erősítette meg a 444.hu-nak a DK-s Nyugati Fény értesülését Bolgár György.A Nyugati Fény tegnap azt írta, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője, Köves Slomó nemrég megbeszélést tartott a Klubrádió vezetésével, miután rendkívüli módon nehezményezte, hogy a rádió leadta Bolgár György interjúját Heisler Andrással, amelyben a másik zsidó egyház, a MAZSIHISZ elnöke kritizálta a Sorsok Háza-megállapodást.
A Klubrádiót és a 168 Órát a Fidesz-közeli EMIH-hez kötődő tulajdonosi kör vette át néhány éve. Bolgár Györgyöt tehát a jelek szerint azért rúgták ki az EMIH-érdekeltségű laptól, mert egy másik EMIH-érdekeltségű rádióban teret engedett az EMIH bírálatának, ráadásul a konkurens zsidó egyház, a MAZSIHISZ vezetőjének szájából.
Tegnap, a hír megjelenése után emailben kértük a 168 óra szerkesztősét, hogy erősítsék meg a hírt, de nem válaszoltak. A 444.hu viszont elérte Bolgár Györgyöt.