Kitört a járvány a Szent Imre-kórházban is

Közel száz fekvőbetegénél mutatták ki a kórt, és negyven dolgozó tesztje is pozitív lett.

Nemcsak idősotthonokat, hanem immár egészségügyi intézményeket sem kímél a koronavírus-járvány: a főváros XI. kerületében található Szent Imre Egyetemi Oktatókórház közel száz fekvőbetegénél mutatták ki a kórt és negyven dolgozó tesztje is pozitív lett – tudta meg a Magyar Hang. Több jel is arra utal, hogy az intézményen belül alakult ki járvány, hiszen az elmúlt hetekben számos osztályon találtak fertőzött betegeket. Közülük legkevesebb tízen meghaltak. - írja a magyarhang.org.

Az intézmény egyik név nélkül nyilatkozó, vezető beosztású munkatársától úgy értesült a portál, hogy április közepéig – követve a központi iránymutatást és más intézmények gyakorlatát – csak azokat a kezelésre érkezőket és dolgozókat tesztelték, akiknél felmerült a fertőzés gyanúja. Valószínűsíthető tehát, hogy tünetmentes, de vírushordozó személy, vagy személyek vihették a kórház falain belülre a betegséget. Az ugyanakkor, hogy az intézmény osztályai között miként terjedhetett el a járvány, egyelőre nem tisztázott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek