Kiugrott a rendőrségi épület ablakán és meghalt egy férfi

A Kecskeméti Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kecskemét, Batthyány utcai épületének egyik ötödik emeleti ablakán vetette ki magát 2020. július 21-én 13 óra 13 perckor egy 50 éves férfi, aki a zuhanást követően a helyszínen életét vesztette.

Az esetről meglehetősen szűkszavúan számol be a Police.hu, annyit közölve, hogy:

"Az elhunyt nem állt kényszerintézkedés alatt, idézésre, kihallgatáson jelent meg a rendőrségen.'

A Kecskeméti Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is a 116-123 lelki elsősegély telefonszámot.
(díjmentesen hívható éjjel-nappal, az ország egész területéről)

Az Alapítvány az öngyilkosság ellen honlapján, ide kattintva további információ található.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek