Három ember sérült meg a péntek délutáni balesetben Vasvár és Alsóújlak között, a 8-as főúton, amikor szalagkorlátnak koccant egy fiatalember által vezetett Ford Vasvár és Alsóújlak között. A sofőr megijedt és balra rántotta a kormányt, a szemből érkezőnek esélye sem volt elkerülni a balesetet. Információnk szerint a fiatal, kevés vezetési tapasztalattal rendelkező sofőr egy rövid ideig nem az úttestre figyelt, a jármű pedig a menetirány szerinti jobb oldalon érintőlegesen szalagkorlátnak ütközött egy útszéli feszület előtt.
A sofőr megijedt a koccanástól, balra rántotta a kormányt és elvesztette az irányítást a sodródó jármű felett. A Ford áttért a szemközti sávba és egy Opel elé sodródott, ami az anyósülésnél ütközött a Fordnak. Az Opelben egy középkorú házaspár utazott, mindketten megsérültek. A Ford a vízelvezető árok felett állt meg, a sofőr szintén megsérült, a mentők mindenkit a szombathelyi Markusovszky kórházba szállítottak kivizsgálásra. Az elsődleges adatok alapján a sérülések nem súlyosak. Szerencse, hogy a Ford anyósülésén senki sem utazott. Ott minimális esély lett volna csak a baleset túlélésére. A korrodálódott jármű ajtaja teljesen rápréselődött az ülésre.