A Népszava egyik olvasója kedden reggel arról tájékoztatta a lapot, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Bayer Zsolt "jótollú" újságíróval, publicistával, Halász János frakciószóvivővel és Kálomista Gábor filmproducerrel együtt éppen készül felszállni krétai Heraklionból Budapestre tartó repülőre.
A történetben az az érdekes, hogy a frakcióvezető néhány órával korábban saját Facebook-oldalán osztott meg egy bejegyzést azzal a szöveggel, hogy a „Szabadság napja”. Kocsis emellett megjelölte tartózkodási helyként a Kossuth teret is. Ezzel arra engedett utalni, hogy ő is ott volt az ünnepi megemlékezéseken.
A lap munkatársa a hazautazás hírére kiment a repülőtérre, és ott várta a hazaérkező turistákat. Kocsis Máté melegítőben, szakállasan, napszemüvegben, arcába húzott baseballsapkában érkezett meg Magyarországra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!