Az éjszaka képződő köd, illetve alacsony szintű rétegfelhőzet elsősorban az Alpokalján néhol akár délutánig makacsul tarthatja magát. Vasárnap napközben helyenként megélénkül a délies szél. Kora reggel 4 és 12 fok között alakul a hőmérséklet, de az északi völgyek, valamint a homokhátságok derült, szélvédett részein ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 19 és 24 fok között várható, de az Alpokalja tartósabban ködös tájain ennél alacsonyabb értékek is valószínűek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!