Komoly eső közeleg

Vas megyére mára nincs érvényben figyelmeztetés. Holnap viszont változik a helyzet.

A mai napon csak az Észak-Alföldön, az Északi-középhegység területén, valamint Budapest tágabb környezetében alakulhat ki többfelé zápor, zivatar - írja előrejelzésében a kiderül.hu. A déli, délnyugati

szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 28 fok között alakul, de északkeleten néhol 19, 21 fok is lehet. Késő este 14, 19 fokra számíthatunk.

Ugyanakkor, ami érdekesebb, hogy a következő napokban változékony idő ígérkezik és

pénteken számíthatunk nagyobb záporok, zivatarok kialakulására.

A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd délután a Kisalföldön északnyugatira fordul, megerősödik, de a zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás